A mozgáspszichológia vagy pszichomotorika egy terápiás, oktatási, nevelési gyakorlat, amely az 1960 – as években született és kezdett elterjedni Olaszországban, majd világszerte.
Ez egy olyan tudományág, amelyet Franciaországban fejlesztett ki Bernard Aucouturier és André Lapierre.
A mozgáspszichológia – pszichomotorika – szülőatyjának világszerte a francia Bernard Aucouturiert tartják (képünkön), aki egy 1934-es születésű, ma is élő testnevelő tanár – pszichológus.
A “pszichomotorika” kifejezés olyan gyakorlatok összességét jelenti, amelyek a játékot használják fő eszközként, gyermekkorban mindenekelőtt a mozgással összefüggő játékot, segítve a személyiség pozitív fejlődését, amelyet a test, az elme és az érzelem egységének tekint a növekedés és az élet különböző szakaszaiban.
Aucouturier szerint a mozgás és a játék elősegíti az érzelmek, a test és néhány kognitív szempont harmonizálását.
Ennek a tevékenységnek a fő célkitűzései a gyermek identitásának kiegyensúlyozott és harmonikus fejlesztésére irányulnak saját testük ismerete és irányítása, valamint a külvilággal folytatott kommunikáció és kapcsolatteremtési képességei révén.
A pszichomotorika gyakorlat Bernard Aucouturier módszere szerint egy olyan elképzelésen alapul, mely az individuum fejlődésének lényegét a „mozgás örömének megélésén át a cselekvés öröméig” elméletben látja.
Az egyént testiségében, érzelmeiben, intelligenciájában globálisan szemléli, és ezen aspektusok egymásra ható összefüggését tanulmányozza.
A pszichomotorika vizsgálatok rávilágítottak arra, hogy testünk mozgása hogyan jelzi mindannyiunk kapcsolati és kognitív potenciálját.
A különböző élmények, melyeket az egyén élete során átél, nem csupán a személyiség kezdeti stádiumának kialakulásában meghatározóak, de kortól függetlenül pozitívan vagy negatívan alakíthatják az individuum karakterét élete végéig.
Az érzékszervi nevelés, mely minden korban eredményes, azt igazolja, hogy a pszichomotorika - vagyis a mozgáspszichológia alapelve „az örömök egységére” való tudatos törekvés - hatásos terápia.
A legbelsőbb „Én” - a szellemiség pozitív erősítése a pozitív benyomások által, az átélt élmények függvényében képes pozitívan fejlődni bármelyik korosztályban.
Az „örömök egységesítésének elve” mely az érzékszervi stimuláláson és a pozitív interperszonális kapcsolat-teremtésen, a szereteten, tiszteleten és tolerancián alapuló kapcsolatok ápolásának alapjain nyugszik, a mozgásra és elménk fejlesztésére ösztönöz életünk végéig.
Ebben a koncepcióban rejlenek a pszichomotorika terápia céljai és tipikus technikái: a mozgás nem a cél, hanem az eszköz, amellyel bizonyos viselkedési és kapcsolati diszfunkciókat megelőzhetünk és kezelhetünk.
A pszichomotorika terápia és nevelés az egyént valójában bizonyos cselekvésekre és mozdulatokra ösztönzi, amelyek hasznosak az öröm és a jólét állapotának elérésében.