Mozgáspszichológia Zene Életöröm e-könyv

2500 Ft

Kategória:

Leírás

Veronika Berger Mezei munkássága nagy kincse a magyar gerontológiának és gerontoedukációnak.

Tevékenysége - bár elsőre úgy látszik, hogy egy ugyanolyan mozgástanáré, mint aki szenior örömtáncot, zumbát, tornát vagy gyógytornát tanit az ország bármely pontján - azonban munkássága és szemlélete sokkal sokrétűbb és komplexebb, köszönhetően elsősorban olaszországi tanulmányainak és olasz, illetve német szakmai gyakorlatának.

A szeniortánc és a szeniortorna alapvető mozgásformái összekapcsolódnak itt az éneklés, a szövegmondás, a keleti mozgásművészetek (pl. jóga), a relaxáció és a szereplés/előadás területeivel, s a foglalkozások során a filozófiai igazságokról, a gerontológiai kutatásokról vagy akár a mediterrán életrendről szóló beszélgetések, eszmecserék, viták és előadások legalább ugyanolyan fontosak, mint
maga a mozgás.

Hiszen a cél nemcsak az egészséges ember, hanem az, hogy az élet minden síkján - mind a fizikai, mind a lelki, mind a szellemi-mentális, mind a spirituális horizonton- a résztvevő harmóniában, egységben érezze magát, s ezt a harmóniát tudja sugározni a világ felé. Ennek pedig élethosszabbító és életminőség-javító szerepe van, mind az egyén, mind a környezete vonatkozásában.

Veronika Berger Mezei munkája tehát nem pusztán fontos, hanem erősen hiánypótló, igy nagy örömmel ajánlom a tevékenységét bemutató albumot a szélesebb olvasóközönség számára is.

Dr. Jászberényi József
Főiskolai tanár, gerontológiai kutató
Felnőttképzési igazgató
Milton Friedman Egyetem

MZÉ Egyesület

A Mozgáspszichológia-Zene-Életöröm Egyesület célja, hogy megszépítse az idősebb korosztály mindennapjait és testi-lelki felüdülést szerezzen számukra az egészségmegőrzés nem szokványos, gyakorlati módszereivel.
Adószám: 19064477-1-41
Számlaszám: 11703006-25962563
Csatlakozás az egyesülethez

Hírlevél

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőkézből értesüljön eseményeinkről. Várjuk szeretettel!